JÉZUS ELSŐ ALKALOMMAL SZÓL...

Jézus első alkalommal szól haláláról és feltámadásáról
Mt 16,21-28 

(Mk 8,31-9,1. Lk 9,22-27)

21 · Ettől fogva kezdett Jézus rámutatni tanítványai előtt arra, hogy neki el kell mennie Jeruzsálembe, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól; és megöletni, de harmad-napon feltámadni.

22 · Erre Péter magához vonta őt és így kezdte korholni: "Isten irgalmazzon néked, Uram: semmiképpen se történjék meg ez veled!"

23 · De ő elfordult és így szólt Péterhez: "Eredj előlem sátán! Csapda vagy számomra, mert nem Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint."

24 · Aztán így szólt Jézus tanítványainak: "Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen engem.

25 · Mert aki meg akarja menteni életét, elveszti azt; aki ellenben elveszti életét miattam, meg fogja találni azt.

26 · Ugyan mi haszna lenne az embernek abból, ha (akár) az egész világot megnyerné is, lelkét ellenben elveszítené? Ugyan mit adhat majd az ember váltságdíjul lelkéért?

27 · Mert az Emberfia el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalaival, és akkor kinek-kinek megfizet majd cselekedetei szerint.

28 · Bizony mondom néktek: Az itt állók között vannak némelyek, akik nem halnak meg, csak miután meglátják az Emberfiát, amint királyi hatalmával eljön."

Magyarázat

21 - A halmozott idői meghatározás ("Ettől fogva kezdett...") egyrészt a Cézárea Filippinél elhangzott azonosításra (Jézus a Krisztus) utal, másrészt azt jelzi az evangélista, hogy egy hármas sorozat első esetéről van szó (vö. még Mt 17,22 köv. és Mt 28,17-19).
A "kell" nem a külső körülmények kikerülhetetlen kényszerét jelzik, hisz Jézus bármikor visszaléphetett volna a váltságmű elvégzésétől (vö. Mt 26,53). A mentő szeretet belső kényszeréről van itt szó, amely szükséges volt ahhoz, hogy a megváltás munkája diadalra juthasson.
Jézus úgy tekint Jeruzsálemre, mint a zsidó világ centrumára. A felsorolás (vének, főpapok, írástudók) a zsidó főtanácsra, a szanhedrinre utal, amely nem csak törvényhozó, hanem bírói testületként is működött. Jézus a maga szenvedésének és halálának végrehajtói eszközeként beszél a szanhedrinről (vö. És 53,4-5).
Jézus nem úgy beszélt haláláról, hogy feltámadását ne hangsúlyozta volna (vö. még: Mt 17,22 köv. Mt 20,17-19). Ezt azonban hallgatói már nem figyelték meg, annyira megdöbbentette (vö. Mt 16,22) vagy éppen elszomorította (vö. Mt 17,23) őket a halálról szóló híradás.

22 - Péter nemrég (Mt 16,16-17) még a mennyei Atya inspirációjának hatása alatt mondott ki boldogító igazságot. Most viszont már ellenkező hatalom eszközeként szól - látszólag kegyes, de lényegében - kísértő szavakat. Isten irgalmát Péter, Jézus megmentésében látná igazolva. Isten viszont Fia halála által teljesíti irgalmát az egész emberiségre.

23 - Jézus szembeszegül Péterrel. Ennek oka, hogy most nem a boldogító mennyei kinyilatkoztatás szólal meg ajkán. Amit most mond, azt "test és vér" diktálja a sátán gondolataiból merítve (vö. Mt16,17).
A görög kifejezést többféleképpen szokták fordítani. "Eredj előlem...", "távozz tőlem...". Mindenesetre tény az, hogy Jézusnak ez a sátánnal szembeni szokásos elutasítása. A kísértéstörténetben is szó szerint így utasítja el az ördögöt (Lk 4,8).
A tanítvány nem segítő eszköze most Mesterének, hanem személyét és küldetését veszélyeztető csapdája! Az emberek szerinti önvédelmező gondolat később is jelentkezett még kísértésként (Jn 12,27/a), de akkor is egy pillanat alatt kész Jézusnál, a küldetést minden emberi érdek fölé helyező válasz (Jn 12,27/b-28). Ugyanez figyelhető meg a Mt 26,39-ben: (1) "Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár..."; (2) "Mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te."
Az említett - egy tőről fakadó - kísértések lényege: elnyerni a koronát, kereszt nélkül!

24 - Miután Jézus beszélt a maga szenvedéséről és feltámadásáról, most a tanítványok sorsáról szól: ti is osztoztok majd velem a szenvedésben, csak így osztozhattok velem a feltámadásban.

25 - Itt a konkrét leleplezés: a mesterét védelmező tanítvány burkolt önvédelmet folytatott. Ez a gondolat egyébként az evangélium (és egyben az egész élet) egyik legnagyobb paradoxonja: az élet megmentése csak odaáldozása által lehetséges! Elveszíteni pedig úgy lehet legbiztosabban, ha nem szánja oda magát valaki áldozatul. Az élettel kapcsolatos jövő idő ("meg fogja találni") már sejteti, hogy a földi élet és a mennyei élet áll itt szemben egymással!

26 - A 26. vers két kérdése nem igényel kifejezett választ, hisz minden hallgató, illetve olvasó előtt világos (persze inkább csak elvileg!), hogy az ember számára semmit sem ér e világ megnyerése, ha elvész a földi élet is. Más szóval: a megszerzett javak csak akkor érnek valamit, ha volna alkalom azok elvégzésére. Itt azonban ennél többről is szó van. A görög psyché szó a 25. versben életet (illetve örök életet is) jelentett. Itt léleknek fordítottuk, de "szellem" jelentéssel bír. Ez kitűnik a következő (27.) versből is!
A második kérdés arra vonatkozik, hogyha korábban az ember önmagát (lelkét) adta cserébe a földi javakért, akkor - ezek elmúlása esetén - mivel tudna fizetni, hogy visszaváltsa eladott lelkét!? A válasz egyértelmű: semmivel!

27 - A fenti feltételes módú kérdések nem elméletiek, hanem nagyon is gyakorlatiak, mert amikor az Emberfia eljön, akkor sor kerül a nagy "fizetésre"! Ekkor derül fény arra, hogy mit ér az ember lelke, sőt arra is, hogy mennyire nem érte meg eladni azt bármi másért. Ami egyébként csak akkor derülne ki, azt Jézus most - kegyelmesen - jó előre közli hallgatóival.

28 - Vajon mire utal itt Jézus? A megdicsőülésre? A maga feltámadására? Pünkösdre? Jeruzsálem pusztulására? Második eljövetelére? Nem tudjuk pontosan! Mindenesetre emlékeznünk kell arra, hogy a próféciáknak nem csak egyetlen beteljesedésük lehet. A szövegösszefüggésből az derül ki, hogy az első beteljesedés a megdicsőülés alkalma volt (vö. Mt 17,1-9). De ez csak megnyitotta a későbbi be-teljesedések (esetleges) sorát!

Letölthető innen